Egy csokoládéfüggő naplója

  Édes és életképes olvasmány kikapcsolódás gyanánt; avagy az orvosom szerint papírra kell vetnem a fontosabb időpontokat és történéseket, hogy megérthessük, miért is szenvedek ebben. De én nem szenvedek. Élvezem minden percét. Persze, igyekszem tartani az Általa javasolt és hozzám igazított 12 lépés csokoládé programot. "Soha, ismétlem soha ne légy csokoládétól 12 lépésnél távolabb!"

101 - Egy csokoládéfüggő naplója

Mottó 1: Aki a csokoládét szereti, rossz ember nem, de cukros még lehet.

Mottó 2: Aki a csokoládémat szeretné, rossz ember.

  hajnal 4:35
Félálomban átfordulok a másik oldalamra s miközben magamra húzom a takarót nyakig, szám széléről letörlök másfél deci nyálat. Édes álmom volt, megint.

  reggel 5:42
Még 13 perc az ébresztő dallamának felcsendüléséig, de már nem vagyok álmos. Megint ugyanaz az érzés kerít hatalmába, ami miatt az egyetemi éveim alatt sem tudtam már kipihenten ébredni... és megszólalt.. a gyomrom. Az ébresztő hangját elnyomva nyúlok céltudatosan a távirányítóért:
- Fogak alatt harsányan roppanó pörkölt kakaóbabos jó reggelt Mindenkinek! - zúgja a rádió. Anyád!
Bágyadtan felkelek, wc, öltözködés, reggeli tea - kómás fejjel véletlen sem a chillis-csokis-narancsos kerül a kezembe, miért is.. reggeli - szigorúan sós.. fogmosás, hűtőből egy kocka étcs.. nem, nem, nem.
- Melyik divatmajom tininek jut eszébe ezzel befújni magát kora reggel?! - csodálkozok élénken, mikor egy nagyon is ismerős, kifejezetten édes illat csapja meg az orrom a tömött buszon. - Még jó, hogy csak 4 megálló van vissza.- nyelek nagyot.

  reggel 7:17
Beléptem a cég ajtaján.

  reggel 8:02
A megérkező mobilpék harsonái emlékeztetnek rá, hogyha nem lenne egy táblányi az asztalom fiókjában, ez lenne a megfelelő pillanat, hogy a gyalog 3, futva 1perc15-re a cégtől található kisboltban feltöltsem készleteim. Nyugodtan nyitom ki hát fiókom.

. . . 

Kabát fel meg sapka-sál,
ajtó kicsap, rohanás! 

Polcok között, csorgó nyál,
olcsó tej, bazz', nincsen más!!

És akkor megpillantom a felső polcon, az üzlet neoncső-reflektorfényárjában angyalian tündöklő utolsó táblát. Töltött. Eperkrémes. Szégyen - nem szégyen, rémes - mert krémes, megveszem.

  délután 1:11
Nekem már mindegy. Amint a kollégák bejönnek ebédszünetből, amit egy kávéval toldottak meg, nyugodt szívvel dobom ki az alufóliát, mialatt az utolsó kockát majszolom-om-om. Hmm, kávé. Kávé, kávé, kávé - ízlelgetem ezt a szót, de sehogy nem jön a számra igazán.. keserű.
Buszindulásig még 2 óra és 48 perc, onnan 5 perc gyalog a lépcsőház ajtaja, plusz 1 perc 40 a bejárati ajtó zárjának kattanása. Ha 10 perc múlva kinyalogatom a körmöm alatt megmaradt parányi epres krémet, talán még találok közte egy kevés barna aranyat és kibírom, mire hazaérek.

  délután 4:06:40-41-42..
Nyammmindjárt becsokizok.. baaah', mindjárt becsokizok!
...
Édesem, hazajöttem! - kiáltom el magam és feltépem a hűtőajtót. Ezért jó szerelmesnek lenni: Sose találkoztam még olyan csokoládéval, akivel ne szerettük volna egymást kölcsönösen.
Még 20 perc és hazaér a Barátnőm, addigra pont el tudok olvasni pár cikket és meg tudok nézni pár videót jutyúbon.
Élettel telve töröm a táblát, harsan a kockák mentén, lelkesen dobok 1-1 kisebb darabot az égbe, hogy fogakkal elkapjam. Az utolsó rögöknél cseppet sem hezitálva nyúlok el a kanapén és élvezem ki édesen múló szenvedélyem utolsó pillanatait.
Csörög a telefon, felkapom: Szívem, kések kicsit. Vigyek valamit haza a kenyéren kívül? 
Szerintetek?

Ex