Isten látja éjfehér lelkemet, nem állok nagy versolvasó hírében, ezt is feljegyezték a szegénységi bizonyítványomba. Viszont amikor olvasok, nem nyúlok mellé és valahogy mindig sikerül kifogni egy olyan alkotást, ami elindít a mélyebb gondolkodás útján.
Pontosan: nem éreztem szükségét, hogy címmel lássam el az alább írásomat, így csak a sorszám díszeleg az elején, az is csupán jelzésértékkel. Mivel az egész mű alapja egy párbeszéd-jellegű monológ (magyar szakos bölcsész és irodalomtudós ismerőseim hunyjanak szemet e megfogalmazás felett), megmaradok a köznapi beszédformánál és nem illetem egyik magán jellegű beszélgetésemet sem címmel/névvel.
Pontosan az vagyok, ki minek gondol.
