Apró hozzátüsszentés a mai naphoz

  Vannak időszakok, legyen az 1-2 hét vagy éppen több, amikor az ember nem tud szenvedélyének hódolni, mert annyira elönti a mindennapi rutin tetejébe teremtődő feladatok sokasága, hogy nem marad idő arra, hogy érdemben foglalkozni tudjon más dolgokkal kedvére. Ilyenkor gyűlik az ihlet, vagy rosszabb esetben a megbetegedésre való hajlam.
  Kicsattanó egészségről nem, de lázas ötletrohamról beszámolhatok a mai nap folyamán apró kitekintésemben. Nálam így robbant az előző bekezdés időzített bombája.

Alvászavar

  Az ágyam kényelmes. A takaróm kellően puha. Elalvás előtt egy pohár vizet ittam csupán, nehogy megfeküdje a gyomrom. Imádkoztam, ahogy szoktam és megköszöntem minden aznapi jót, amit csak kaptam. Adottak a feltételek, hogy szundítsak egy tartalmasat. Ennek ellenére mégis..

Ki minek gondol, az vagyok annak

  Pontosan: egy újabb Weöres Sándor-parafrázis következik.
Isten látja éjfehér lelkemet, nem állok nagy versolvasó hírében, ezt is feljegyezték a szegénységi bizonyítványomba. Viszont amikor olvasok, nem nyúlok mellé és valahogy mindig sikerül kifogni egy olyan alkotást, ami elindít a mélyebb gondolkodás útján.
  Pontosan: nem éreztem szükségét, hogy címmel lássam el az alább írásomat, így csak a sorszám díszeleg az elején, az is csupán jelzésértékkel. Mivel az egész mű alapja egy párbeszéd-jellegű monológ (magyar szakos bölcsész és irodalomtudós ismerőseim hunyjanak szemet e megfogalmazás felett), megmaradok a köznapi beszédformánál és nem illetem egyik magán jellegű beszélgetésemet sem címmel/névvel.
  Pontosan az vagyok, ki minek gondol.