A szebb idővel kecsegtető tavasz meghozta a - számomra legalábbis - kellemetlen velejáróit, mint a sétányon lágyan andalgó szerelmespárok, akiknek csak a szemükbe kellett nézni - már akin nem volt napszemüveg vagy épp nyitva volt a szeme, mert nem csókolózott - és az ember azon szempillantás alatt sárga irigységbe fordul át, mert a érzi a zöld szemű szörny hiányát.
Ha lenne kire féltékenynek lenni, ugye. De nincs. Vagy óvni-félteni, vagy akármit. Mert hogy épp egymagad tengeted a napjaid és "persze, az enyém az egész világ".. de akkor miért nem a Tiéd az egész világ?! Vagy csak egy szeletéből, ha csíphetnél magadnak morzsát, amiből formálhatsz múzsát, takaros menyecskét, oldalbordát, akiben kedved lelnéd.
