Mindannyian ismerjük a filmek világát - valaki jobban, valaki csak érintőlegesen. Nem ismeretlen tehát a fogalom, ami mára szinte minden családi vígjáték kelléktárába belopta magát legalább 1-2 képkocka erejéig, nem csupán a nemrég megjelent Pain and Gain-kaliberű filmekben szériatartozék. Az izomagyról és a körülötte misztikus ködként alászálló tesztoszteronfelhőről ejtenék pár szót.
Nem, nem a jólelkű, gyerekkorukban elnyomott és kirekesztett kis srácokról beszélek, akik csak azért hajtottak fejet a társadalom izomszagú hóhértönkjén, hogy feláldozzák magukat a beilleszkedés reményében, hanem azok elé szeretnék görbetükröt tartani, akik tényleg elhiszik, hogy csak(!) ennyivel túl lehet élni ezen a Földön.. és még valamiféle tiszteletet is ki tudnak maguknak vívni minden más, Számukra teljesen mellékes dolog félresöprésével - mert az ugye nem annyira fontos, hogy valaki értelmes legyen és 3 mondatnál többet is el lehessen beszélgetni Vele, nem a testedzésről.
Vagy csak én nem értem, hogy miért jó, hogy még a hátadat se tudod jóleső érzéssel megvakarni a saját kezeddel, mert annyira be vagy durranva, hogy egy szépen beért és kerti csapvíz alatt hűtött görögdinnye is elférne a hónod alatt?!
Ez nem irigység, még mielőtt úgy vélnéd, kedves Olvasó, aki magadra vetted ezeket a szavakat, mint egy XL-es inget, ami feszül a felkarodon. Nekem tökéletesen megfelel, hogy 20 kilóval könnyebb vagyok pár évvel ezelőtti önmagamhoz képest és "gyíkszerű fizikummal operálok". Valahogy nekem az is bőven megteszi, hogy nem, hogy nem szakadok meg 10 kilométer lefutása után nagyjából 45 perc alatt, de jóleső érzéssel folytatom a napom hátralevő részét, aktívan.
Nem tudom, lehet, hogy én vagyok kisstílű.
Szóljon tehát a következő írás a mozik szélesvásznú bicepsz-Adoniszainak és ne feledjétek: Never skip leg day. ;)
