Önarckép

  Weöres Sándor 100. születésnapjának tiszteletére 2013 május végén tartott az odaLÖKött KÖLtészet egy tematikus emlékestet, a költő versei által inspirálva lehetett alkotni és előadni aznap.
  Az Önarckép c. verse már első olvasásra is megfogott, kézenfekvő volt így a választásom.

53 - Eddig csak mentem a magam útján
(egy kopasz veszprémi kirakat szőrös tekintete)

  Eddig csak mentem a magam útján, csaptam a verbál macsétámmal csokrétákba az előttem tornyosuló gazokból tákolt várakat, körötte indákat, és közben zengtem barátaimnak, hogy ódákat fogok majd mesélni évek múlva, hogy milyen sokra vitte az útja ennek az embernek, ki nem állt meg a tengernek partján, hanem igenis besétált a mélyére, pedig alig tudok úszni. Nem fulladtam meg. Nem fulladtam meg, mert éreztem, hogy képes vagyok túlélni.

  Eddig csak mentem a magam útján és soha nem néztem hátra, ahol a múltnak árnya messziről még rám tekint, hogy már megint megpróbáljon visszarántani a régvolt kényelmébe, visszafogadni kegyelmébe, de eddig ebből nem kértem. Bármennyire is tudni akartam minden miért-et, hogy „miért pont úgy”, nem engedtem annak a kísértésnek, hogy temérdek súlyt újra a vállamra vegyek, mert mint az edzőtermi bikáknak, úgy nekem és a lelkemnek is kellett 1-2 pihenőnap. Eddig tartott. Készen állok. Végre látok, illetve merek látni okokat és képes vagyok visszanézni, hogy mi miért is történt és egyáltalán hogyan fajulhatott el mindez idáig, hogy talán, de mára biztosan megint itt kötöttem ki, a jelenlegi jólétem szinte maradéktalanul jól felszerelt szigetén.

  Eddig csak mentem a magam útján és menten vissza is fordultam volna, ha egy kedves hang azt mondja, "gyere, üljünk le, beszélnünk kell". Pasiból vagyok, azelőtt ez a mondat a frászt hozta rám és az indok, amit éppen kitaláltam, silány utánzata volt csak a valóságnak, de ahol bátrak laknak, ott a körülöttük lévők is felbátorodnak és mernek tenni azért, hogy jobb legyen az életük… Merek tenni azért, hogy jobb legyen az életem. Mert énnekem fontos, hogy a szürke hétköznapokban ékes füttyszóval színezett énekem mosolyra derít másokat. Nem voltam soha nagyra vágyó, értékeivel felvágó valaki, akinek mások szava a szent saját értékei helyett. Csak annyit kértem a világtól, "adj helyet magad mellett" és most, hogy a tizedikről bámulok kifelé a nyitott ablakon, csak várom, hogy valaki hátulról átöleljen, és a fülembe súgjon pár kedves szót, amitől újraéled bennem a remény.

  Eddig csak mentem a magam útján és magasról szartam arra, merre lakik a boldogság, mert e fogalom túl tág ahhoz, hogy definiáld pár szóban, vagy 1-2 levegővétel között ki tudd fejteni, hogy Te mit értesz alatta. Alattam most a város terül el és átölel a magány, de én nem Őt vártam. Nem az egyedüllét az, akivel megosztanám szobám kopott festékes falait. Másra várnak szobám falai. Hallani újra a kitörő örömben úszó nevetést, feledném szívesen a megvetést és csak lennék újra maradéktalanul boldog. Számodra talán kicsinyes dolgok. Tudom.

  Eddig csak mentem a magam útján, de most a realitás talajára két lábbal lépve végre megértettem néhány olyan történést, amit eddig pusztán idealizmusból gondoltam másképp, de már tudom, illetve sejtem, hogy ez az út bizony tartogat még meglepetéseket. Bizony meg fogok állni néha 1-1 pillanatra és csodálkozó tekintettel nézek majd magam mellé, hogy "Jé, ilyet is tud produkálni ez az élet." És tényleg. És végleg rá kellett eszméljek, hogy eddig sok mindent másnak gondoltam, mint ami. Hogy mint vegetáriánusnak pár falatnyi röfiburger, kívánatos hami, de csak megkóstolod, és már köpöd is ki, mert nem ehhez vagy hozzászokva. Mint egy agyonhasznált, több-tíz éves könyvtári könyv, nyitottnak kell lenni mindenre. És ha minderre rájöttél, könnyebben fogod venni az új utad akadályait. Megkerülöd, vagy megmászod, a Te döntésed. De valahogy juss túl rajta. Mássz fel rá! Rajta! Ha meg nem megy, kerüld meg.

  Eddig csak mentem a magam útján, és mint egy szemellenzővel felvértezett igásló, csak húztam a mindennapok terhét, a vállam már attól volt kék-zöld, hogy túlzottan is jó voltam ebben az új sportágban a súlyok miatt. Aranyérmet szereztem több soron véraláfutásban és reggelente már érzem a térdeimet is. A kis hamis, először elhiteti Veled, hogy mennyit bír a szervezeted, majd jól kibaszik Veled, mert hamar feladja. Nem szabad. Nem szakad meg minden megfeszülő inad, mikor kivagy, és nem tudsz mást tenni, mint fohászkodni ahhoz, akit elismersz, mint felsőbb rendű hatalom, hogyha nagyon szépen megkéred, segíteni fog. Segíteni fog. Hinned kell abban, hogy képes vagy újra és újra felkelni az ágyadból azért, hogy megint a vállaidra vedd a világot és elbírd azokat a kellemetlen kötelezettségeket, amiknek eleget kell tenned. És Te már így is eleget tettél azért, hogy jobb legyen, de ez nem elég.

  Eddig csak mentem a magam útján, mintha mindent tudnék már az életről. Áh, hagyjad. Nem tudok lófaszt se róla. Persze, szívesen segítek Neked benne, amiben csak tudok. Nem vagyok tulok, se vadparaszt, akinek a dumája esetleg kiakaszt, és mentettem már meg barátokat pusztán a szavaimmal attól, hogy felvágják az ereiket bánatukban, mert vakon csak kilátástalannak ítélték meg a helyzetüket. És jókor voltam a jó helyen, hogy meglegyen még jó néhány közös emlékünk a közeli múltban és a távoli jövőben. De hát erre valók a barátok, nem?

  Eddig csak jártam a magam útján, a magam eszközeivel leheltem mindenkibe életet, a magam számlájára ittam az egészségükre és kívántam Nekik minél jobb életet, ami még vár Rájuk. Mert valami még vár Rájuk. Ezért sem hagyhatták itt az árnyékvilágot, mert olyat kilátott már, hogy pont a hóhér barátai hagyják el a nagyszínpadot idő előtt. S ha már a sorsod eldőlt, akkor jöttem én és súgtam valami olyat a jobban halló füledbe, hogy nem tudtál rá mit mondani, csak bólogattál és elhitted, mert tudtad valahol legbelül, hogy igazam van. Mindig igazam van. Rühellem, hogy mindig igazam van. Lenne inkább néha egy maradéktalanul boldog és felhőtlenül vidám pillanatom, mint igazam. Mert a jó dolgok hiába mérhetők akár években, vagy emberöltőkben, csak egy pillanatnak érzed.

  Eddig csak mentem a magam útján és észre se vettem, hogy ugyanazt a kifejezést használtam oldalakon keresztül a gondolataim elején és eztán is csak menni fogok a magam útján, mert hiába is írom le mindazt, ami bennem van, a világ nem változik. Bassza meg.. :D

Ex