Bűnös játék (2016)

  Vannak állandó érvényű témák, amiket, ha feledésbe is merülnek, érdemes időről-időre felemlegetni, megújítani, ránc-felvarrni - ilyen az érzéki intimitás is.
  Sokat töprengtem azon, vajon a régi bejegyzést frissítsem vagy hozzak létre egy teljesen új posztot, de ez utóbbi mellett döntöttem: hiába, hogy eget rengető változásokat nem eszközöltem az eredeti, 2013-as slam poetry-szövegen, viszont mégis frissítettem rajta számomra olyan mértékben, hogy kijár ennek az átdolgozásnak is egy külön oldal.. és még mindig a fülemben tombol a dal alkalomadtán.

113 - Bűnös játék
 (2016)

"The world was on fire and no one could save me but you
It's strange what desire will make foolish people do
I'd never dreamed that I'd meet somebody like you
I'd never dreamed that I'd lose somebody like you"

  Tekinteted pusztító, mint tengerparton hajónaszád - miközben vörösre kened a szád, a cicaszem bikavadítóan szexi s arcodon apró szeplőkkel az önbecsülésed még mindig úgy hiszi, hogy ez szimplán "csak megteszi"..

  Szexistennő vagy, hát vedd már észre! Csak a hülyék nem bolondulnak egy ilyen Szépbe! Ostobaságom határtalan, józan eszem a határban van, mert én még hiszek egy ócska mesét: „megtalállak és megtartalak”, mert már annyit tricepszeztem lelkem súlyai alatt, hogy két karomba zárva se érzed majd a vágy vadrácsos börtönét. Csak kapcsolom ki bőrövét, dobálom ruháit a földön szét és döntöm még hanyatt, ha épp úgy kényelmes Neki.

  Érzelmekkel teli csatározások, amire Te azt mondod: "már sok", én még csak akkor jövök bele. Csak ekkor érzem igazán, hogy élek, hogy nem halni jár belém a lélek és hogy a szívem úgy lüktet, mint egy dubstep zenei alap, amíg Ő az ajkaimba harap, én mindezt élvezem -

  Hogy a foga nyoma ottmarad a nyakamon, bódító illatát mélyen beszívom; beletúrok tarkónál a hajába és érzi, nincsen velem hiába; markolom a csípőjét, megragadom a csuklóját, nevünk angyalok sikongják. Lába finoman megremeg, hallom én is meglepett, kéjes hangját elcsuklón, hát mohón csókolom ajkát, hogy érezze, hogy még nincs vége, hogy még csak most jövök bele.
  Szívem is tele, csak pumpálja a vért az erekbe - hol megfeszülve, hol nevetve összeakad a tekintetünk, és még ha lenne szabad kezünk, legyintenénk a külvilágra, hogy most nem érdekel a sok mocsok, hisz már Te sem suttogod, hogy ez "már sok", nem is kell szólnod, mert ebből érzed, hogy nem lehet elég..

  Csak hiszek egy ócska mesét, hogy válik beton biztossá sok önmaga árnyéka, pár ingatag alak, ahogy sorsok összefonódnak, mint szeretők ágyéka egy pillanat alatt.
  Csak hiszek egy ócska mesét, hogy az élet szép és közhelyesen úgy van rendjén, ahogy azt megírták Neked és nekem is, nem kell a szó - hamis, se fals indulat, nem kell, hogy gyűrd az ingujjad, hogy ezt nem tűröd tovább!
  Csak hidd az ócska mesét és merülj nyakig az élvezetben, elmerülök szép szemedben, megmaradok két kezedben, napi stresszem félretettem, nincs kavics a gépezetben, csak testek, minden lényegtelen.

  ..és a sóhaj tüstént feszíti szét testemet, végre érzem, ami eltemet: küllemed és kellemed.
Leszek tőle délceg és akarlak – légy ott! Tudom, hogy Te tudod, hogyha kell még, ne légy félszeg. Hogyha kell még, akkor lépd meg, mert addig bizony csak Ő tudja, hogy kíván Téged..
  s ha ez a mese még az eleje előtt érne véget, akkor tör felszínre az örök érvényű ítélet, hogy:

"Nobody loves no one."

Ex